1.
Képszakadás
(2013)
Műfaj:vígjáték
Nézd itt!
A "Másnaposok" íróinak új vígjátéka egy nagy döntés előtt álló 21 éves srácról. A főiskolás Jeff Chang mindig azt tette, ami a kötelessége volt, amit elvártak tőle. Ám amikor megjelenik a két legjobb barátja, hogy elvigyék megünnepelni a 21. születésnapját, Jeff úgy dönt, hogy ezen az éjszakán megtesz mindent, amit eddig nem tehetett, még akkor is, ha másnap reggel felvételije lesz az orvosi egyetemre. Egy fergeteges vígjáték három barátról, egy éjszakáról, hibákról, megaláztatásról, na és egy elég rosszul sikerült beavatási szertartásról.
2.
Tuti lúzerek
(2007)
Műfaj:sport,vígjáték
Nézd itt!
Lambeau Fields - bátran kijelenthetjük - a világ legrosszabb fociedzője. Egyszerűen szánalmas, amit csinál. Nem csoda, hogy egy idő után megfogalmazódik benne a visszavonulás gondolata. Az egyik pályatársa rábeszélésére azonban még egy utolsó próbát tesz. Elvállalja a texasi Heartland Egyetem focicsapatának az irányítását. Ezúttal "jó" helyre került, lévén a csapat a világ legbénább, legtehetségtelenebb játékosaiból áll. Fields kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt, de a helyzet napról napra romlik. Pedig hamarosan kezdődik a bajnokság.
3.
Die Hard - Drágább, mint az életed
(2013)
Műfaj:akció
Nézd itt!
Igazi New York-i zsaru: kopott, fáradt, de a humora és
a bátorsága a legváratlanabb helyzetekben sem hagyja cserben. John
McClane hadnagy (Bruce Willis) megtudja, hogy a fia, Jack (Jai Courtney)
bajba került Moszkvában, és bár régóta nem beszélnek egymással, habozás
nélkül a segítségére siet - és természetesen a küzdelem legközepében
találja magát.
McClane többnyire véletlenül keveredik a terroristák
útjába, a fia viszont mindig tudja, mit csinál: és ő sem ijed meg
könnyen. Két generáció együtt száll szembe a lehetetlennel: New Yorktól
Moszkváig és tovább, egészen Csernobilig.
4.
Nesze neked Pete Tong!
(2004)
Műfaj:zenés,vígjáték,dráma
Nézd itt!
Frankie Wilde, ez az egyedülálló, zseniális tehetséggel megáldott
személyiség, az egyik legmenőbb DJ. Mikor a filmben először látjuk, a
szupersztárok fényűző életét éli Ibizán: siker, hipermodern villa,
bombázó feleség, whiskey és drog, amennyi csak belefér. Ő az élet
császára, mikor hirtelen szörnyű tragédia éri: veleszületett hallási
rendellenessége szédületes gyorsasággal rosszabbodik. Miközben az ibizai
főszezon a legnagyobb lendületben tombol körülötte, ennek a hallásából
élő embernek csak az egyik füle funkcionál, az is csak 20%-osan. Hallása
olyan gyorsan romlik, hogy Frankie heteken belül teljesen megsüketül,
és így képtelen keverni, azaz képtelen a munkáját ellátni. A rajongók
hamar elfordulnak tőle, a lemeztársaság ejti, a bombázó feleség a
legjobb barátjával lelép, a menedzsere felmondja vele a szerződést.
Frankie
a depresszió mélységes bugyraiba zuhan, és így begubózva próbál nem
tudomást venni a bajokról. Egyetlen barátja, a kábítószer lassan az
őrületbe kergeti. Vajon ki tud-e mászni Frankie ebből a szakadékból,
vajon le tudja-e győzni az őt üldöző démonokat? Képes lesz-e hallás
nélkül is érezni a zenét, és visszaszerezni a régi dicsőséget?
Egyáltalán vissza akarja-e szerezni?
5.
Feledés
(2013)
Műfaj: sci-fi,akció
Nézd itt!
Jack Harper az egyik utolsó robotrepülő szerelő, aki a
Földön állomásozik. Egy nagyszabású hadművelet része ő, melynek során
az élethez nélkülözhetetlen forrásokat vonnak ki a Földről a több
évtizedes háború után, és egy szörnyű fenyegetés árnyékában. Ám Jack
küldetésének nemsokára vége.
Több ezer méter magasan járőrözik a
lélegzetelállító égbolton, de az élete a feje tetejére áll, amikor
megment egy gyönyörű idegent egy lezuhant űrhajóból. A nő érkezése olyan
események láncolatát indítja be, melyek során Jack kénytelen
megkérdőjelezni mindent, amit tud, és az emberiség sorsa az ő kezébe
kerül.
6.
Szenvedélyes versengés
(2011)
Műfaj:sport,dráma
Nézd itt!
Két fiatal nő a hatalom és a kísértés bűvkörébe kerül. Emma igazi vezéregyéniség, szeret másokat irányítani. A helyi lovas akrobatika csapatnál találkozik Cassandrával, az erős, életvidám lánnyal. Az első pillanattól kezdve vonzódnak egymáshoz, a legjobb barátnőkké válnak. A kapcsolatuk azonban idővel egyre szeszélyesebbé és zavarosabbá válik: mindinkább áthatja az egymás iránti féltékenység, a küzdőszellem és a szexuális vonzerő. Az érzelmek eme zűrzavarában Emma végső döntésre jut, elhatározza, hogy saját kezébe veszi a dolog irányítását.
7.
Óz, a hatalmas
(2013)
Műfaj:fantasztikus,kaland
Nézd itt!
Amikor Oscar Diggs (James Franco), az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansas-ből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodora-val (Mila Kunis), Evanora-val (Rachel Weisz) és Glinda-val (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.
8.
Támadás a Fehér Ház ellen
(2013)
Műfaj:thriller
Nézd itt!
Asher elnök (Aaron Eckhart) találkozóra készül a
dél-koreai miniszterrel, és annak védelmi parancsnokával. Azonban a
Fehér Ház ellen indított váratlan légitámadás az egész kabinetet a
vendégekkel együtt az elnök földalatti bunkerébe kényszeríti. És végül a
megbeszélés egy kiszámíthatatlan kimenetelű terrorba fordul át.
Mike
Banning (Gerard Butler) testőr volt korábban, de egy tragikus
autóbaleset során súlyos hibát vétett, ezért eltávolították az elnök
mellől. Ahogy híre megy, hogy az államfő veszélybe került, a félelmet
nem ismerő Banning egyből a helyszínre siet. A dél-koreai terroristák az
amerikai katonák visszavonulását követelik, és egy veszélyes nukleáris
fegyver bevetésével fenyegetőznek. Mivel a Pentagonnak egyre fogy az
ideje, csak egyetlen esélyük maradt a túlélésre.
9.
Vészjósló
(2012)
Műfaj:horror,misztikus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése